Kedves Olvasóm!
Útjára indítom interjú sorozatomat, amiben figyelemre méltó magyar kkv vállalkozóknak teszek fel kérdéseket. Célom, hogy a válaszokban találd meg te is azt a néhány gondolatot, amivel sikeresebbé teheted a vállalkozásodat, tanulhatsz olyanoktól, akik sikeresen építik vállalkozásukat.
Első alanyom Nágel Balázs, a Nordart tulajdonosa és ügyvezetője. Balázs már fél éve ügyfelem. Amit benne nagyon becsülök, hogy már most is sikeresen vezeti a vállalkozását, mégis (vagy éppen ezért) minden alkalmat megragad, hogy tanuljon, fejlődjön és fejlesszen. Az, hogy sikeres, nem kérdés, nyolc számjegyű, 10% feletti adózás előtti nyereséget szokott elérni.
Egy kellemes nyári reggelen egy hangulatos tatai kávézóban ülünk, és egy kávé mellett beszélgetünk.
A kezdetek
– Balázs, mikor, és hány évesen lettél vállalkozó?
Ezt a céget még szüleim alapították, teljesen más tevékenységre, parkfenntartás profillal. Mellékjövedelemre tettek szert a segítségével. Én 1996-ban vettem át, 18 évesen. A cég első fejlesztési tervét 15 évesen írtam. Akkor zongorázni, és fával foglalkozni akartam, erről szólt a fejlesztési terv, de ez nem jött össze. A cég maradt, először nekem is egy mellékjövedelem termelő vállalkozás volt, akkor kezdtem zenét tanítani egy magániskolában, ez a cég adta a számlaképességet ehhez a tevékenységhez. Persze, kereskedelmi tevékenység is került bele, elkezdtem hangszereket árusítani. A tanítás része egészen 2004-ig tartott, egészen addig, amíg az állam úgy döntött, kiszáll ebből a fajta finanszírozásból, akkor abba is hagytam az oktatást.
– Mikor került a vállalkozásodba a NordArt mostani tevékenysége?
2004-ben egy volt tanítványom édesapjának a cégéhez mentem el belsőépítészeti projektmenedzsernek. Akkoriban ez jó világ volt, sokat mentem, szerveztem a munkákat. A képet árnyalta, hogy a cégnek nem prosperált túl jól, voltak hibái, később csődbe is ment, gyakorlatilag szétlopták… De ennél a cégnél sok építőipari termékkel ismerkedtem meg, sok céggel kerültem kapcsolatba. Így amikor ez a cég csődbe ment, csináltam egy sajátot, mert hittem abban, hogy belsőépítészettel, lakberendezéssel, bútorgyártással érdemes foglalkozni.
Itt ismertem meg a fűtőpaneleket, pontosabban egy másik márka elektromos fűtőkészülékeit. 2005-ben viszonteladója lettem ennek a márkának. Mikor 2004-ben beléptünk az Európai Unióba, akkor a bútorgyártás, ami addig a fő profil volt, elvesztette a profitabilitását, a szlovák és lengyel konkurencia miatt. Ráadásul 2005-2006 tájékán már az építőiparban komoly problémává vált a körbetartozás, amit a belsőépítészeti cégem nem tudott finanszírozni, és tönkrement.
Akkor döntöttem úgy, hogy marad a kereskedelem, kész bútorok, fűtőpanelek, lámpák, szőnyegek olyan kiegészítő termékek, amik egyszerűek, nem igényelnek szerelést, egyedi gyártást, nagy finanszírozást. Üzletek, hotelek, magánszemélyek voltak a célpiac.
– Érdekes pályafutás, tekintve, hogy zenetanári végzettséged van. A zene megmaradt hobbinak?
Abszolút hobbi maradt. Sok mindent tanultam zenei szolgáltatóként. Annak idején a zenében lehetett valaki bármennyire jó, képzelhettem magam bármennyire kiválónak, azonban, ha nem érdekelte volna a közönséget, amit csinálok, akkor annak semmi értelme nem lett volna. A zenész, ha rossz, elrontja a bulit.
Ez egyébként a vállalkozói létnek az alapja is. Ha rossz, amit csinálsz, senkit nem érdekel. Amikor én még zenéltem, akkor a zenei szolgáltatások minősége elég alacsony volt. Részeg, rosszul öltözött zenészek, rosszul játszottak. A zenekaraimmal elhatároztuk, hogy jól öltözötten, magas minőségben játszunk, több nyelven éneklünk. Bejött, és így kiválóan megéltünk, ez tetszett a közönségnek. Nekem egyértelmű volt, hogy amikor megalapítottam egy vállalkozást, ott is magas minőséget kell nyújtani.
Egy olyan cég, aki késik, nem tartja az ígéreteit, nem teszi le az asztalra azt a minőséget, amit az ügyfelek igényelnek, lehet bármilyen jó terméke, nem fog megélni.
A motiváció
– Mi volt a belső motivációd, amiért vállalkozó lettél?
Ez nagyon egyszerű, amikor az ember zenél, akkor dolgozik, amikor a normális ember pihen. Délután, este, éjszaka, hétvégén. ez a fordított élet kizárja, hogy normális magánéletet tudjak élni, családommal foglalkozzak. Ettől nagyon sok zenész szenved. Kellett egy nappali tevékenység, amivel pénzt is lehet csinálni.
– Ettől még lehettél volna egy jól menő multinál egy alkalmazott vagy vezető.
Én alapvetően az önállóságban hittem. Már zenészként is rajtam múlott, hogy van-e fellépésem vagy nincs, van-e ügyfelem vagy nincs – ez egész egyszerűen rajtam kell, hogy múljon, a körülményeken nem múlhat. Nagyon sok ember ott rontja el, hogy „mindig a körülmények áldozata”. Úgy döntöttem, én nem akarok a körülmények áldozata lenni. Igaz, hogy ez az elején macerás, nem is éri meg, de azért, hogy a folyamatokat én tartsam kézben, én legyek felelős, ez kizárja, hogy elmenjek egy multihoz, és azt csináljam amit mások mondanak.
Tatabányaiasan szólva: A más csilléjét tolni nem az én világom…
– És erre te már a 20-as éveid közepén rájöttél.
Már az elején.
– Legtöbben soha nem jönnek rá.
Sajnálom őket, de nekik nem fájt elégé… Amikor én általános iskolás voltam, akkor egy olyan életet éltünk, ami nekem nem volt jó. Ami a nyolcvanas éveket jellemezte, a konformizált oktatás, mindenki kerüljön be az olvasztótégelybe, mindenki legyen legalább annyira szürke mint a szomszédja, legyen ugyanolyan Trabantja, ugyanolyan egy hét SZOT üdülős nyaralása. Akiben ennél több volt, arra senki nem volt kíváncsi, akiben kevesebb, az lúzer lett. Én ezt gyorsan megutáltam.
A rendszerváltás azért kecsegtetett azzal, hogy kinyílik a világ, de én 15 évesen úgy döntöttem, hogy nem fogom azt az utat járni, amit a szüleim, a társadalom és mindenki próbált rám erőltetni. Maradt az önállóság, már akkor tudtam, hogy azért tudok felelősséget vállalni, amit én hozok létre.
– Értem, Akkor ez egyfajta negatív példa volt. Volt-e pozitív példaképed vagy mentorod?
Nem volt. Akkor én úgy éreztem, hogy ez nekem könnyű, hiszen már rájöttem, hogy rajtam múlik az életem, és tudtam, hogy merre megyek. Innentől kezdve nagyon egyszerű volt bármit létrehozni. Később már, amikor elkezdtem tréningekre járni, találkoztam sikeres cégvezetőkkel, mindenkinek voltak példaképei. Még itt sem éreztem hogy követnem kellene valakit, de nagyon sok mindenkitől tanulok.
– Értem. Fordítsuk meg a kérdést, te vagy-e valakinek most mentora, példaképe?
Nem tudok róla. Ha a többséget nézzük, akkor az emberek először irigyek az eredményekre, és nem érdekli őket, nem kérdezik meg, hogy hogyan sikerült az eredményt elérni. Annak idején én sokat kérdeztem. Semmiben sem voltam egyedi, „nem találtam fel újra a kereket”, ha valaki sikeres volt valamiben, engem az érdekelt, hogy miért sikeres, mi az amit én is megtanulhatok tőle. Arra voltam kíváncsi, hogy ő hogyan találta fel azt, amit kiválóan csinál. A többi cégvezető ismerősöm is azt mondja, hogy hozzájuk sem mennek be megkérdezni, hogy hogyan csináltad. Legfeljebb azt kérdezik meg, hogy hogy van az, hogy már megint új autód van? Óriási különbség.
A mai napig, ha valakin látszik hogy sikert ér el, én alaposan kikérdezem. Érdekel, hogy hogy csinálta, érdekel, hogy milyen szoftvere van, milyen embereket vett fel, honnan jött az ötlet, milyen képzéseken vett részt, kik a trénerei. Elsősorban az idősebb korosztályt szoktam kérdezni, de a startupokra is kíváncsi vagyok, így a tapasztalat és a fiatalos lendület is elér. Hiszem, hogy a sikerhez az öregek tapasztalata és a fiatalok lendülete egyaránt szükséges.
Mérföldkövek
– Ezt már én is tapasztaltam az értékesítési konzultációnkon, mert ha valami megtetszett amit mondtam, azonnal felírtad, odaültél a géphez, elküldted a kollégáidnak, elindítottad. Volt-e valami emlékezetes mérföldkő a vállalkozásod során, -akár negatív, akár pozitív- ami meghatározó volt a vállalkozásodban?
Negatív mérföldkő az elején említett belsőépítészeti vállalkozásom bezárása volt a körbetartozások miatt. Akkor megfogadtam, hogy nem adok úgy ki árut, hogy nincs kifizetve. Többen óva intettek, hogy ez így nem lesz jó, elesek rendelésektől, de azóta is így csinálom.
Pozitív mérföldkő volt, hogy a norvég gyártó termékfejlesztésbe és a marketingbe is bevont, kíváncsian arra, hogy a magyar tapasztalatokat hogyan lehet Európában alkalmazni, mivel Európa legsikeresebb viszonteladója vagyunk.
– A belsőépítészeti cégednél említetted a körbetartozást. Mikor szálltál ki, amikor láttad, hogy baj lesz, vagy amikor te is fizetésképtelenné váltál?
Elsőre senki nem képes időben kiszállni, én is elkövettem ezt a hibát. Most már nyilván nem így csinálnám. Ez a kudarc fájdalmas volt.
– Mi volt az ami ebből a helyzetből felállított? Volt önsajnálat? Azonnal másba vágtál?
Szinte azonnal. Nem volt önsajnálat. Lehetett volna a sebeket nyalogatni, de nem érte volna meg.
– Igen, ez különbözteti meg a sikeres embereket a sikertelentől. Mert minden sikeres ember mögött van kudarc. Mindig kíváncsi voltam, hogy ebből hogyan állnak fel.
Sokan sehogy. Van egy magyar sajátosság, hogy dédelgetni kell a saját céget bármi áron. A saját viszonteladóink között is van olyan, akinek látjuk a számait, látjuk amit csinálnak, javasoljuk nekik, hogy ezt így nem érdemes tovább csinálni, de a végsőkig kitartanak, sokszor a végén a feleség fizetését fordítják a cég költségeire. Idióták… Az üzlet nem erről szól.
Amerikában, Nyugat-Európában a bankok szívesen adnak kölcsönt azoknak a vállalkozóknak, akik már egyszer becsődöltek, mert tudják, hogy azt a hibát, vagy hasonlókat még egyszer nem fognak elkövetni. Magyarországon nem így van. Mi sosem vettünk fel hitelt, de pár éve még nem is kaphattam volna, mert volt felszámolás alatt álló cégem. De ez sosem volt probléma, mert nem kellett hitel, vagy pályázati pénz. Soha nem hittem a pályázatokban sem. Nincs hitelünk, nincsenek pályázati elkötelezettségeink, nem a pályázati cél határozza meg, hogy merre fejlesztünk, hanem az, hogy merre kell fejlesztenünk.
Ez az ami egyedi, mindenféle szempontból függetlenek vagyunk. Önerőből csinálunk mindent. Nincs pénzügyi lufi, ami kidurranhat, minden fillérről tudjuk, hogy honnan jött. Megnyugtat, hogy ez az értékes cég az enyém, és sokat ér, nem függök senkitől. Jönnek is a bankok, adnának, de minek. Nincs rájuk szükségünk. Függetlenek vagyunk. Miénk a készlet, az áru, minden. Nincs tartozás. Jó érzés ez.
Egy kis HR
– Január óta dolgozunk együtt, látom a kollégáidat, akik motiváltan és jókedvűen dolgoznak a cégedben. Hogyan választod ki őket? Mik a legfőbb szempontjaid, mit keresel bennük? Kíváncsi vagyok a titkodra.
Ez egy érdekes kérdés. Ahogy a pénzügyi folyamataink is egyediek, a HR folyamataink sem standardok. Mivel kis cég vagyunk, egy ember több posztot is betölt. Például egy logisztikai kolléga feladata nem tesz ki egy teljes állást, neki más feladatokat is meg kell tudni oldani. Ezért sokrétű embereket keresek. Alapvetően emberi tulajdonságokat keresek, azt attitűdökre, a kompetenciákra, vagyok kíváncsi, az előzményeit, a taníthatóságát, a cégbe illeszthetőségét, személyes motivációját, a minőséghez való ragaszkodását nézem.
Amikor egy embert felveszek, én nem úgy gondolkodom, hogy ez mennyit ér a cégnek. Ez nincs meghatározva. Minden alkalmazottnak baromi sokat fizetünk. Jól élnek, nekik ez a fontos. Nekem meg az, hogy minden rendben legyen. Ezért az az elvárás, hogy azon a poszton teljes felelősség legyen, ne legyen probléma. Ez egy magától értetődő kötelessége legyen mindenkinek. Amit vállalt, azt meg kell csinálni és pont. Nincs olyan, hogy egy értékesítő nem hozza az eredményeket és évekig ott ül. Ha gond van valakivel, keresünk mást.
A kiválasztást én csinálom, szeretem látni, hogy ki van a cégemben. Ebben nagyon nem lőttem még mellé, akik nálunk dolgoztak, egytől egyig kiválóak voltak. Nyilván a felhozatal egyre rosszabb, de azért az értékesítésben -mert ez a fő csapásirány- mindig lehet jó embereket elhozni máshonnan. Persze meg kell fizetni, másképp nem megy.
Faramuci helyzet is kialakul néha, amiért motivált embereket keresek, néha egy emberemnek a motivációs szintje magasabb mint a sajátom. Annyira a sajátjának érzi a céget, annyira hisz ebben amit csinálunk, hogy iszonyatosan tolják a szekeret, tanulok tőlük is, ez elég ciki, hiszen nekem kéne mindig a legmotiváltabbnak lennem, de sokszor a kollégák sokkal motiváltabbak. Hosszú távra terveznek, jól érzik magukat, ez nekem iszonyatosan nagy megnyugtatást jelent.
– Ez milyen érzés?
Alapvetően jó érzés, már csak azért is, mert nem tudok úgy dolgozni, hogy embereket állandóan ellenőrizni kellene, meg cseszegetni. Ha valaki nem képes az önálló munkára, az el fog menni, és keresek mást a helyére. Ráadásul van egy jó ügyviteli rendszerünk, és bármikor meg tudom nézni, hogy melyik emberem hol tart a napi rutinfeladatokkal. De ez nem stresszeli a kollégákat, nem azért dolgoznak jól, mert a főnök ellenőrzi, hanem mert az az alapállapot, hogy a feladatot el kell végezni.
Ha az elején bebizonyítom a kollégának, hogy ha így működünk annak mi az eredménye, – eladom a módszert, mint egy belső ügyfélnek – akkor azt megérti, és így fog működni. Ha mi feladunk egy álláshirdetést, a konkurencia értékesítői újra és újra jelentkeznek. A mi iparágunkban már egy elég komoly rang, ha ide bekerül valaki.
Nálunk mindenki normálisan be van jelentve, nagyon komoly személyi juttatások vannak, autók vannak, nagyon komoly bér van. Én nem fizetést adok, hanem megfizetem azt amit a kolléga nekem tesz. Ez az én szemléletem, akik nekem dolgoznak, azt mondják, hogy „ennek érdemes dolgozni, mert ha megcsinálok valamit, megfizeti.” Nem azt mondják, hogy „majd megkapom valahogy a fizetést, lehúznak, nem fizetnek utánam járulékot”.
A nyugati bér titka
– Ez érdekes. Mostanában elég sok elemzést olvasok különféle gazdasági médiumokban arról, hogy miért nem tudunk mi ugyanolyan béreket fizetni mint például Németországban. Rendre kiderül, hogy nem csak a magas állami elvonás az oka, hanem az is, hogy a termelékenységünk nincs nyugat-európai szinten. Te meg úgy tűnsz, hogy ezt sikerült megvalósítanod. Mintha német céged lenne. Jól látom?
Szerintem a kkv szektorban ezt meg lehet csinálni. Nagyobb cégeknél kisebb a mozgástér. Egy kisvállalkozásnál, ahol a tulajdonos döntheti el a folyamatokat, és az árazást, ott ezt meg lehet csinálni. És el kellene azt is fogadni, hogy minőségi munkát normális bérért várhatok el. Vegyük példának a pénzügyi és a gazdasági posztot. Amikor ezt a posztot bevittük a cégen belülre, akkor meg kellett nézni azt a bérszínvonalat, amiért ide felvehetünk valakit.
A magyar vállalkozóknak van egy szám a fejében, hogy az ő méretükben mennyit fizetnek a könyvelőnek. Na ezt azonnal el kell felejteni. Legtöbbször a magyar vállalkozások egyébként a könyvelői minőség miatt szenvednek. A könyvelő nem lesz érdekelt az üzleti sikereiben, mégis úgy gondolják, hogy ő tanácsadó, és szervezetfejlesztő is egyben. Ő könyvelő, lekönyveli a számlát és kész. Ahhoz hogy valaki gazdasági vezető legyen és ne könyvelő, azt meg kell fizetni.
Ha egy 1 milliárdos cég, 5000 ügyféllel úgy gondolja, hogy 200.000 Ft-ért egy könyvelő neki gazdasági vezető is lesz, az tévedésben van. Ez a 3000 eurós kategória.
– Na a tipikus magyar vállalkozó azt mondja, hogy akkor neki ezt előre meg kell finanszíroznia.
Nem, mert egy ilyen ember azonnal átveszi a folyamatokat, menedzseli a pénzügyet.
– Ez ilyen egyszerű Balázs?
Igen, ilyen egyszerű.
– Ilyen eszközökkel lehet a hatékonyságát növelni a cégnek?
Igen.
– És máris ő is német cégnek érezheti magát.
Így van. De vegyük például az értékesítőt. Őt például meg kell finanszírozni. Szerintem bármilyen iparágban kell ehhez legalább egy értékesítési szezon. Plusz képzések, tréningek, komoly bér. Egy KKV-nál egy értékesítő minimum 5 millióba kerül, mire „jó” lesz. De ezt úgy kell csinálni, hogy ha felvettem, bele kell tenni a termelésbe. Olyan folyamatokat kell a cégben kialakítani, hogy termelőre tudjon fordulni. Nem lehet azt megcsinálni, hogy felveszek egy értékesítőt, és az az instrukció, hogy menj és adj el. Ehhez kellenek a folyamatok.
– Ez az egyik hitvallásom nekem is. Az nem stratégia, hogy menj és adj el. Te hogyan csinálod?
Elmondom, hogy itt ezek a tapasztalatok, itt ezt kell csinálni, ehhez te hozzá teheted a sajátodat, szabad kezet kapsz, kreatív lehetsz a kötelező feladatokon kívül. És csinálják, jönnek a jó ötletekkel, általában egy hónap múlva már termelnek. Ha valaki annyit nem tud megtenni, hogy legalább egy hónapot finanszírozzon, az még nem cégvezető, csak egyéni vállalkozó. Tehát az nem vagylagos, hogy felveszem az alkalmazottat, és megfizetem. Ez az alap.
Ha nem tudom megfizetni, akkor nem tartok ott, hogy cégem legyen. Egyébként egy vállalkozónak nagyon kell tudni szervezni. Ennek ellenére azt látom, hogy a kkv vállalkozók többségének nincs naptárja, ügyviteli rendszere, nem tudja, hogy mennyi áruja van a raktárban, nem tudja, hogy mennyi pénze van a bankszámlán, sodródik az eseményekkel, na ő még nem cégvezető. Először tegyen rendet saját maga körül, adja ki alvállalkozóknak a munkát.
Amikor már ez nem hatékony, akkor hozzon létre posztokat a cégben, írja fel az egész cégnek a szervezeti struktúráját, mintha egy nagy cég lenne. Amihez nem ért, szervezze ki. Ha már meg tudja fizetni, akkor hozza létre a posztot. De nem csak a bért kell megfizetni, a járulékot is. Ha ki tudja fizetni a bért 1.-én (nem 10.-én) a járulékot meg 12.-én, akkor már cégvezetőhöz hasonlít, ha tudja finanszírozni a működést fél évig, akkor már majdnem igazi cégvezető…
– Mit érzel most kihívásnak a vállalkozásodban?
A növekedés a legnagyobb kihívás. Ez egy érdekes feladat.
– A legtöbb vállalkozó örül a növekedésnek.
Ez nem csak a növekvő bevételben jelenik meg, hanem az elvégzendő feladatokban, hardverben (raktár, személyi állomány) is. De elsősorban piaci felelősséget jelent. Amikor jelentős részét, kb. egyharmadát jelentjük a piacnak, akkor nagyon nem mindegy, hogy hogyan járulunk hozzá a piaci folyamatokhoz.
A vezető
– Erre már utaltál, de kíváncsi vagyok rá konkrétan, is, hogy az elmúlt évekre visszamenőleg hogyan fejlődtél mint vezető?
Nagyon sokáig én nem is akartam vezető lenni. Úgy gondoltam, hogy van a vállalkozásom, amibe kellenek elsősorban értékesítők, az összes többi folyamatot én menedzselem. Amit másképp csináltam volna, az az, hogy már az elején leírtam volna a tervemet, a tárgyi feltételeket és a személyi állományt illetően, és nem vártam volna, hogy túlnőjön rajtunk a piac. Amikor látom azt, hogy bizonyos dolgokhoz nem én kellek, azt bátran kiadom másoknak, közel engedem őket a tűzhöz, delegálom a feladatokat. Ez az elején nehezen ment, mint a legtöbb cégvezetőnek.
Ez inkább megszokás, mint bizalmatlanság. Mindig én dolgoztam a legtöbbet, amikor rájöttem, hogy nem csak egy ember kell aki segít nekem, hanem meg kell bízni a feladattal, hogy elvégezze a munkát.
– Hogyan fogalmaznád meg a főnök és a vezető közötti különbséget?
A főnök nem csak arra koncentrál, hogy a kiadott feladat el legyen végezve, hanem arra is, hogy neki mindig igaza legyen. A vezető mindig arra koncentrál, hogy a kitűzött cél felé menjen a cég. Ehhez persze tudni kell, hogy merre van az irány. A főnök nem mindig tudja az irányt, neki az a legfontosabb, hogy igaza legyen. Persze, ha igaza van, akkor működhet ez is, de én jobban szeretem, ha jó irányba megyünk, és ha egy beosztottam szakmai alapon azt mondja, hogy inkább erre, mert ez visz a helyes irányba, akkor azt elfogadom.
– Ha már itt tartunk, hogy fontos tudni, hogy merre kell menni, neked mi a víziód ebben a cégben?
Piacvezető szerepet elérni az elektromos fűtés piacán. Persze a személyes céljaim is fontosak, elsősorban egy jól élhető élet. Azt már megszoktam, hogy a dolgok jól működnek körülöttem, az egy folyamatos célom, hogy ez így is maradjon.
– Az embereiden azt látom, hogy nem félnek tőled, hanem követnek. Szerinted ezt követik, hogy jól működik körülötted a világ?
Igen. Az alkalmazottaimnak én személyes tanácsokat is adok nekik, tanítom őket élni. Nekik sem elérhetetlen amit én elértem. De tényleg, legyünk már túl azon, hogy itt a péntek berúgunk, szombaton megyünk a Tescoba, vasárnap meccset nézünk. Nem erről szól az élet. Biztatom őket, hogy legyenek céljaik, ennél több van bennük. ezt én tudom velük láttatni, ők pedig veszik a lapot. Sokszor én küldöm őket szabira, hogy pihenjenek. Máshol ezt alig várják, nálunk úgy kell küldeni őket. De van, hogy kap egy wellness hétvégét tőlem. Nem akarom, hogy kiégjenek.
– Arra kérlek, hogy foglald össze egy mondatban, hogy szerinted mi a sikered titka.
Nálunk ez azért működik, mert az elején megfogalmaztam az irányt és azt, hogy hogyan akarok élni. Tehát egy mondatban a célkitűzés, és az, hogy a kitűzött útról nem térünk le. Például 20 évesen azt a célt tűztem ki, hogy 40 éves koromra akkor dolgozom amikor akarok,. Ez 35 éves koromra megvalósult, akkor új célokat kezdtem keresni. Ez most a cégben a piacvezető szerep. Ha megvalósul, akkorra is vannak már új vállalkozási céljaim. De nem hagyom, hogy egy új ötlet, új vállalkozás, visszavegyen az életminőségemből. Nem anyagilag, hanem munka mennyiségben.
– Te hogyan reagáltál a 2009-10-es válságra?
Ez érdekes volt, 2008 novemberében indultunk a Nordart termékekkel. Többen mondták, hogy „nem adsz fizetési határidőt, 30%-kal drágább vagy, válság van, nem fog sikerülni!” De elindultam, és sikerült. Láttam a már piacon lévő cégek hibáit, és mi másképp csináltuk.
– Szerinted miért téged választanak az ügyfeleid?
Elsősorban azért, mert mindig betartjuk amit ígérünk. Persze nem ígérünk csodát, de betartjuk. Sokan ott rontották el, hogy azt hitték, hogy a válság előtti értékesítési folyamatokat folytatták. Nálam sokkal fontosabb volt az ügyfél, mint a konkurenciánál. Az első 2000 ügyfélre, akit még személyesen én szolgáltam ki, a mai napig emlékszem.
A másik, hogy mi 5 év cseregaranciát adunk a termékeinkre. Nem a gyártó, hanem mi. Ez 2009-ben azért szokatlan volt, én találtam ki. Volt benne kockázat, de megérte. Persze megbízom a termékeimben. Szerencsére ritkán van ilyen, de amikor az ügyfél betelefonált, és azt mondta, hogy elromlott, akkor mi csak annyit mondtunk, hogy holnap viszi a futár a cserét. Többek között ezek miatt az ügyfeleink közel fele ajánlásból jön.
Időgazdálkodás, hobbi, család
– A következő kérdésem inkább magánjellegű. Hogyan tudsz egyensúlyt tartani a munka és magánélet között?
Mindig is jól tudtam. Ez persze komoly szervezést igényel.
– Jól tudom, három gyermeked van, ugye?
Igen három. Komoly szervezés, idősávokban gondolkodom, és ami benne van a naptárban, az úgy van. Most már könnyebb, a cégnél általában napi másfél-két órát vagyok benn, a többit már bárhol megcsinálom. Sosem voltam az a típus, hogy reggeltől estig az irodában vagyok. Amikor elkezdtük, a fiam 3 éves volt, nagy volt a motivációm, hogy szakítsak rá is időt. Persze mindig van aki azt mondja, hogy az ő iparága az kivétel, neki kell az, hogy reggeltől estig bent legyen, akkor azt szoktam mondani, hogy hagyja abba, nem érdemes csinálni. Munkával egyébként és hétköznap 8-16-ig foglalkozom, ezt be is tartom. Lehet, hogy éppen elszalasztok egy ügyfelet és 50.000 Ft bevételt, de 5 év múlva tudni fogom, hogy miért érte meg. A másik dolog hogy én nem vagyok folyamatosan online. Nincs az éjjeli szekrényen a telefonom, erre is idősáv van, hogy mikor nézek üzenetet vagy emailt.
– Van e valami hobbid, amire tudsz időt szakítani?
Igen. Például a marketing is egy hobbi, legalábbis én annak tekintem A múltamból adódóan a másik a zene. 6 hangszeren játszom. Most például gitárórákat veszek, azt gyakorlom. Emellett a nyelvtudásomat is fejlesztem. Heti 3 alkalommal járok anyanyelvi angoltanárhoz, nem az üzleti, hanem inkább a hétköznapi nyelvet fejleszteni. Emellett a franciát tűztem ki célul. Angol, német, olasz, norvég, szlovák nyelven beszélek, de ezek közül az angol megy a legjobban. Emellett sportolok. edzőterembe járok, és a karate is már 27 éve benne van az életemben. Van egy 6000 négyzetméteres kertem is, levendulát termesztek.
Ez mind hobbi nekem, ezek benne vannak abban, hogy éljük az életünket. Egy dolog meghatározó nálam: szerintem egy ember akkor tud teljes életet élni, ha van saját maga, a munkája és a családja. Ennek a három pillérnek egyensúlyban kell lennie. Cégvezetőknél ez a munka irányába, nőknél a család irányába, fiataloknál a magánélet irányába tud elbillenni. Egyik sem jó, csak későn szoktak ráébredni. Ez az egyensúly fontosabb, mint a nagy ház, nagy autó, utazás.
A cégvezetők többsége elsősorban ezekre vágyik. Én nem. Én bármit megvehetek, de nem veszek, mert nem fontos. Az életminőség a fontos. Az időgazdálkodás fontos dolog, és visszafelé kell kezdeni. Döntsük el, hogy mennyi időt akarunk munkával tölteni, és ezt osszuk be. Egy átlagos cégvezetőnél, jó szervezéssel 3-4 órát lehet spórolni.
