Mivé lesz az ember?

Bevezető az írások, publikációk témakörhöz.

Millió dolgot csinálunk cégvezetőként, vállalkozóként, ha valaki jól teszi a dolgát, meg is lesz a jutalma. Lesz pénze, eléri a céljait ezáltal, és óhatatlan, hogy a gondolkodása is átformálódik. Van, amiben előnyére, van, amire hátrányára változik, és elég nehéz ezeket a személyiségben végbemenő változásokat kezelni és kordában tartani.

A részeg ember a legszomjasabb, tartja a mondás, és ez sajnos igaz a vállalkozókra.

Ha rendben lenne a célkitűzés, akkor talán ezt könnyedén át lehetne ugrani, de nincs rendben, ugyanis a vállalkozók, cégtulajdonosok, vezetők egészen  egyszerűen „csak” anyagi célokat tűznek ki, és ez vezet oda, hogy egy idő után  elkezdik a pénzt és az anyagi javakat imádni.

Ez persze bosszant olyanokat, akik szerényebb körülmények között élnek és még inkább irritál olyanokat, akik a megélhetésükért küzdenek. Ez nem azt jelenti, hogy szégyenkezni kell a megszerzett eredmények miatt, hanem inkább az én értelmezésemben azt, hogy úgy kell élni, hogy az inkább példaértékű legyen, fel lehessen rá nézni, ne pedig utálatra adjon okot.

Szerintem ez valami olyasmi, ami mélyen ül az emberben. Vagy ilyen, vagy olyan. Ha tudja, hogy olyan, akkor tudatosan kell változtatni elsősorban a pénz imádatán.

Gondolkodjunk el azon, ha egy pályakezdő fiatal hogyan ábrándozik az  életéről. Mit szoktak ebben az életciklusban a fiatalok akarni? Általában materiális dolgokat. Legyen egy lakás, egy kocsi, egy jó munkahely, tudjon utazgatni,  szórakozni, jobb esetben legyen egy normális párja, családja.

Ezzel nincs is gond, de ha belegondolunk, akkor a baj talán az, hogy semmi egyéb célt nem tűznek ki. Az egyik fejezetben említettem, hogy feldobtam a kérdést embereknek, hogy mit kezdenének egy lottónyereménnyel? Szinte ugyanilyen válaszokat kaptam. Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy elég korán lekorlátozzuk az elménket az anyagi jellegű dolgokkal, és nem is engedünk be más jellegű célkitűzéseket.

Oké, aki alkalmazott, annak nehezebben indul el az agya a magasztosabb célok felé, főleg akkor, ha az élethez szükséges dolgokért kell küzdenie évtizedekig, de aki vállalkozást épít és már letett valamit az asztalra, annak ki kell, hogy nyíljon a világ egy kicsit jobban.

Ha magával szemben nem igazán igényes, akkor legalább azért  tegye túl magát a pénzimádaton, hogy kevesebb ellensége  és irigye legyen.

Sok mentor azt tanítja, hogy ha már van miből, akkor adakozzunk! Ezzel teljesen egyetértek, csak azt kéne látni, hogy adakozni ma szinte mindenki tudna, ha akarna. Ha csak egy ezres jótékony célra fordítását veszem alapul havonta, akkor szinte mindenki képes lenne adni. De nem adnak.

Ha valakinek a bére 150 000 Ft, akkor 1000 Ft, de legyen 500 Ft, ez ki kell, hogy férjen a csövön. Én azt látom, hogy az adakozás, a jótékony célokra való felajánlás nincs benne az emberek fejében. Ugyanis önzőek vagyunk. Pedig vissza kell adnunk és meg kell érezni ennek a hatását.

 

És most nem a marketingcélú adakozásokról beszélek. Ugyanis az irritál. Eléggé fel tudja cseszni az agyam, amikor hazánk legnagyobb  vállalatai óriási PR hadjárat mellett támogatnak sportolókat, zenészeket. Tudod, hogy ez mennyi? A 150-es példa alapján 0,0001 fillér.

Adják, mint a mannát. Mert ebből is hasznot kell húzni, gondolják. Rosszul gondolják. Tehát ez csak egy példa volt, de kanyarodjunk vissza a célkitűzéshez.

 

Szerintem az  egészséges módja a célkitűzésnek az lenne, hogy olyan dolgokat tűzzünk ki, amelyek az szolgálják, hogy jobb, nemesebb emberek lehessünk és egy jobb világot építsünk.

 

Miért ne lehetne kitűzni azt, hogy legyen több időnk? Hogy legyen nyugodtabb életünk? Hogy többet törődjünk magunkkal, a családunkkal? Hogy a gyerekeink minőségibb oktatást kapjanak? Hogy többet foglalkozhassunk a hobbinkkal? Hogy legyen időnk egymásra? Vagy, hogy adhassunk? Vagy, hogy jobb szülők legyünk?

Én teljesen igaznak tartom azt a mondást, hogy nem az a gond a világgal, hogy nem tudjuk jóllakatni a szegényeket, hanem az, hogy nem tudjuk jóllakatni a gazdagokat. Mennyire betalál!

Nehezen lehet definiálni az „elég” fogalmát. És talán a kulcsfontosságú ez lenne!

Ha tudjuk, hogy mi az elég, akkor könnyebb lenne levetkőzni a folyton visszatérő pénzimádatot. Ha tudjuk, hogy az a ház, amiben lakunk nem igazán felel meg az igényeinknek, ha a kocsink még nem elég nagy, addig persze lehet ezekért küzdeni. De egy idő után nem gondolom, hogy értelmes cél egy nagyobb, modernebb autóért küzdeni. Én nem igazán szívesen kelnék fel nap, mint nap egy újabb autóért.

Minden, amit létrehozunk magunk körül vagy  minket szolgál, vagy ellenünk van.

Megszerezni valamit csak idő kérdése. Megtartani, fenntartani azonban már nem egyszerű. Teherré válhat. Egyre nagyobb rezsi, vagy szervizköltségek, egyre több probléma merülhet fel. Az 500 m2-es medencés ház, a garázsban álló 5 autó, a hajó, a lovak, a mindenféle kacattal csak gondunk lesz. Ezek elveszik a valódi szabadságunkat. Én is gondolkodtam úgy, hogy ezeket a dolgokat fontosnak tartottam, de rájöttem, hogy a legnagyobb problémát az okozza, hogy ezeket nem tudom kihasználni, nem tudom fenntartani, és nem azért, mert nincs rá pénzem, hanem egészen egyszerűen sajnálom az időt és az energiát ilyen felesleges dolgokra.

Nem is olyan régen venni akartam egy hajót és amikor elkezdtem nézegetni a hajókat, dilemmában voltam, hogy kisebb, vagy nagyobb hajót vegyek. Minden ok affelé húzott, hogy nagyot. A három gyerek, a kabin fontossága, a konyha, WC, fürdő szükségesnek bizonyult. Kellett volna hozzá egy utánfutó, és egy másik autó, amely képes húzni, kellett volna kikötő, egyebek. Pénzügyileg simán belefért volna, de átgondoltam. Hányszor fogok hajózni egy évben?  Mondjuk az első évben sokszor, mert újdonság. Aztán már csak 2x, 3x. És ezért vegyem meg? Tároljam télen, szervizeltessem, hordjam műszakira, tegyem vízre, vegyem ki daruval, stb? Nem.

Nekem ez nem éri meg. Ha hajózni támad kedvem bérelek egy hajót, amikor a vízen vagyok, akkor élvezem, aztán nem kell viselnem a terheit. Ez számomra nagyobb szabadságot ad, mint a saját hajó. Az autó, a nagy ház, a hajó, a repülő, kizárólag  azért kell, hogy azokat az embereket idegesítsük vele, akiket egyébként sem kedvelünk. Ettől érezzük magunkat menőnek.

Pedig sokkal menőbb a szabadság. Ezen van mit irigyelni. De kit érdekel, hogy ki, mit irigyel tőlünk? Magunknak mi a jó? Nekünk mi a fontos? Ez a lényeg.

Ha görcsösen ragaszkodunk ezekhez a materiális dolgokhoz, és elsősorban a pénzhez, akkor sajnos meg fogunk rekedni egy olyan szinten, amely még nagyon alacsony szint.

Naggyá akkor van esélyünk válni, ha elengedjük ezeket. Értelmes célokat kell kitűzni, olyanokat, amelyek elégedetté és boldoggá tesznek.

Hogy mik ezek? Nem tudom, mindenkinek más. Én annak örülök, hogy olyan életet élhetek, amelyet megálmodtam. Pontosan azt teszem. Ha  mélyebben belegondolok, anyagi problémám nem volt sosem, még akkor sem, amikor zenéltem és tanítottam. Nem volt pénzem mindenre, de anyagi problémám sohasem volt.

Az aktuális szinten, de mindig megéltem a szabadságot, a  jólétet. Mindig tudtam adni, adakozni. Ha a 90-es években zenetanár koromban az egyik szegény gyerek tandíját, mintegy 2000 Ft-ot fizettem ki, akkor azt sem nagy dobra verve tettem. Nem tudott róla senki. Azt sem tudta senki, hogy ebben az időben mennyi pénzt fizettem be a templomi perselybe. Mint ahogy ma sem tudja senki, hogy hány forintom megy jótékony célra. A megunt ruháimat  és kacataimat akkor is felajánlottam a vöröskeresztnek, amikor ez még nem lett volna elvárható, és akkor  is tudtam időt szakítani a sportra, a hobbira, amikor bitang sokat dolgoztam, mert fontos volt. Mindig úgy gondolkodtam, hogy olyan dolgokat tegyek, csináljak, amelyek jól esnek, és nem igazán az volt a cél, hogy menőnek látsszak.

Ha útmutatást kell adnom vállalkozóknak és bárkinek, akkor elsőként azt kérdezem  meg tőlük, hogy hogyan képzelik el magukat nyugdíjasként?

Én meglehetősen utálom ezt a kifejezést, de most ezt hagyjuk, inkább fókuszáljunk arra, hogy ebben az aspektusban ez a kérdés arra keresi a választ, hogy milyen életet akarunk  kialakítani magunknak öreg korunkra. Jellemzően erre a kérdésre ilyen válaszokat kapok:

Nem kell dolgoznom, akkor kelek fel, amikor akarok, a megtakarításaimból élek, lesznek unokáim, eljárok úszni, eljárok színházba, moziba, többet fogok a hobbimmal foglalkozni, főzök jókat stb.

Szinte  mindig ezeket mondják. Aztán látunk nyugdíjasokat, akik ezeket sem valósítják meg, csak ülnek a tévé, vagy a net előtt és sírnak, hogy fiatalkorukban milyen jó volt. Lepereg az élet és igazán soha nem élnek. Sem fiatalon nem éltek, sem idősen. Végül is teljesen mindegy, hogy valaki dolgozó, vagy már nyugdíjas. Élni mindig kell(ene).

Nem kell ezzel várni! Miért nem lehet olyan célokat kitűzni, amelyek záros  határidőn belül ezt  az életet fogják biztosítani?

Ennyire  egyszerű lenne, mert mélyen mindenki érzi, hogy ezek azok a valódi értékek, melyek fontosak, ezek azok a célok,  amelyeket érdemes megvalósítani. Ezek tudnak olyan minőségi életet biztosítani, amelyben hosszú távon jól tudnánk érezni magunkat.

Ebben a fejezetben néhány olyan apró gondolat van, amely ehhez az élethez segít hozzá. Nem ad receptet, csak gondolatokat indít el. Már most is érdemes elgondolkodni a valódi  célkitűzésen, azaz azon, hogy  pontosan milyen életet szeretnél élni, és azon, hogy mi a valóban fontos.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on whatsapp
Share on reddit
Share on skype

További cikkek

Üzleti vállalkozásfejlesztési blog

A küldetés

Minden vállalkozónak van valami magasztos küldetése, valami mottója, ami szépen hangzik, nekem nem igazán volt. Amikor megkérdezték, akkor egyszerre lett volna snassz és nagyképű azt mondani, hogy kiváló céget akarok építeni.

Tovább olvasom »