Fröcsögés

„Fröcsög a g...!” Életemben egyszer rádöbbentem, hogy mi az a szakmaszeretet.

Azóta is sokszor eszembe jut annak a duguláselhárítónak az arca, akit még zeneiskolai tanár koromban hívtam ki, mert eldugult a lefolyó.

Az ember kiérkezett egy piros 120-as Skodával, hátul volt benne egy első generációs gyerekülés, az egész autó egy off-road show-n résztvevő terepjáróra hasonlított.

Emberünk kipattant a járműből gumicsizmában, kirángatta a hátsó ülésről, a gyerekülés mellől a csőgörénygépet és letette a zeneiskola folyosójára, és engem fennhangon keresett.

Kiléptem a folyosóra, megkérdeztem, hogy ez a szaros “szar” itt a folyosó közepén meg mi a szart keres, mire ő ezt mondta, hogy ez munkaeszköz és nem szar, de a szart kipucolja vele… na mindegy, gondoltam ez egy ilyen szakma, milyen jó, hogy én taníthatok…

Miután megmutattam a problémát és a hozzá tartozó tisztítóaknát, emberünk mindenféle védőkesztyű nélkül elkezdett más szarában turkálni, benyomta a csőgörényt, fröcsögött, locsogott minden, rá az ember ruhájára. Megcsörrent a telefonja, úgy szaros puszta kézzel felvette, otthagyta a cuccot, kezeit beletörölte a farmerébe, kinyitotta a Skodát, kitúrt egy naptárt és beírta az újabb kuncsaft címét.

Visszament szarozni, közben megkérdeztem, hogy miért ilyen undorító, ő azt válaszolta, hogy a zongoristának zongoristakeze van, neki meg szaros, ez ezzel jár és röhögött.

Visszament szarközelbe, és mikor nagyon fröcsögött minden, akkor rám nézett és közölte, hogy “fröcsög a geci”, nem ez volt a döbbenet, hanem az, ahogy láttam a szakma totális szeretetét szertesugározni a szemében.

Ezután bejött hozzám az irodába és csuromszaros számlatömbjét letette az asztalra a csuromszaros telefonjával együtt. Kért egy tollat, adtam neki egyet ÖRÖKBE…

Megírta a szaros számláját, és eltette a pénzt, bepakolta a Skodába a szaros csőgörényt és közölte, hogy jól elszarta az időt, mert a gyerekért már ott kéne lenni az oviban.

Gondolom sietett, berakja a szaros gyerekét a szaros gyerekülésbe, és a szaros Skodájával hazamegy a szaros lakásába és éli tovább büszkén szaros kis életét…

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

További cikkek

Üzleti vállalkozásfejlesztési blog

Árulgatni = eladni?!

Felhívtam a bútor bizományit, érdeklődtem, hogy bevihetek-e egy eladásra szorult kanapét.

Tovább olvasom »
Üzleti vállalkozásfejlesztési blog

Mikor zársz be?

Egy vezetői tréningen ismertem meg az alábbi statisztika tényadatot, miszerint a cégek nagyjából 30 %-a veszteséges. Sejtettem, hogy ez „kishazánkban” sincs máshogy, de valahogy ez a szám extrém magasnak hangzott.

Tovább olvasom »
Nágel Balázs
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.