Árulgatni = eladni?!

Felhívtam a bútor bizományit, érdeklődtem, hogy bevihetek-e egy eladásra szorult kanapét.

Az még csak hagyján, hogy nem kaptam a kérdésre választ, az viszont érdekes volt, hogy nem igazán értettem, hogy miért lényeges az ár.

Azaz azt értem, hogy miért fontos, de amikor mondtam a tulajdonosnak, hogy meg fogunk egyezni, csak mondja meg, hogy van-e helye, és vihetem-e, akkor sokadszor is hozzátette, hogy jöhet, de az ár dönti el, hogy mit fogunk vele kezdeni, hogy meg fogunk-e egyezni. Már kissé idegesített ez a kicsinyesség, én ezt válaszoltam.

„Nézze biztosan meg fogunk egyezni, mivel elfogadom azt, amit Ön mond, Ön tudja, hogy mennyiért lehet ilyet eladni, különben is nekem segítség, hogy egyáltalán valaki foglalkozik vele és némi aprópénzt csinál belőle, különben a kukában kötne ki.”

Ok, de az ár, az ár, válaszolta.

Erre én:

„Semmiképpen nem árulgatni szeretném, hanem eladni.”

És itt jött el az a pont, ami megmagyarázta az előző szituációt. Ugyanis a bizományis közölte, hogy valamit árulgatni, vagy eladni ugyanaz.

Hát ezen a ponton elővettem az oktatói formát és mint a hülye gyereknek megmagyaráztam:

„Ha árulgatni szeretném, olyan árat adnék, ami eladhatatlanná tenné a terméket.”

Ha el akarom adni, akkor olyan árat mondok, amit valójában ér és ezért a pénzért bizonyára megveszik.

Nagy csodálkozás következett, és végre hallottam egy határozott választ:

„Tudja mit, hozza!”

Másnap odavittem a kanapét és a manusz megköszönte az előző napi nagy kijelentésemet, és megígérte, hogy ezt fogja mondani mindenkinek.

Hát így zajlott egy rövid, de hatékony értékesítési tréning…

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on whatsapp
Share on reddit
Share on skype

További cikkek

Publikációk, írások

Éhező macskák

Éhező macskák, kóbor kutyák, kisállattemető és még egy két mai hétköznapi őrület margójára.

Tovább olvasom »
Publikációk, írások

Borravaló

A borravalót létét, nemlétét nem az dönti el, hogy milyen volt az étel, hanem az, hogy a kaját felszolgáló ember milyen volt.

Tovább olvasom »
Üzleti vállalkozásfejlesztési blog

Kommunikációs zűrzavarok

Nem árt, ha egy vállalkozó megfelelően kommunikál. Nem elég valamit elmondani, akinek mondjuk, meg kell, hogy értse, ha megérti, kell, hogy tudja alkalmazni, ezért, ha már a gondolatátvitel első lépcsőjén vannak hibák, kevés az esély arra, hogy a másik meg is értse az információt és még alkalmazni is tudja.

Tovább olvasom »
Nágel Balázs
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.