Rezsicsökkentés

Rezsicsökkentés 2.1, avagy hogyan takaríthatunk meg egy kicsit többet... Mielőtt a kedves olvasó megijed, hogy valami politikai vízre eveztem, megnyugtatom, hogy nem erről van szó.

Azaz itt az elején egy kicsit: Mióta az eszemet tudom, nem volt olyan, hogy valamiért  nem egyre többet, hanem egyre kevesebbet fizetünk. Most a rezsicsökkentés-intézkedés során azonban ezt tapasztalhatja mindenki, de egy kicsit szomorúsággal tölt el, hogy mi állampolgárok ezzel is elégedetlenek vagyunk, mert mindenből politikai harcot csinálunk, pedig egyszerűen örülni kéne minden fillérnek, ami a zsebünkben marad.

Túl a politikán, nézzük meg, hogy hogyan tehetünk „házon belül” olyan rezsicsökkentő intézkedéseket, melyek további megtakarításokat eredményeznek.

Persze ismernünk kell azt az alapösszefüggést, mely szerint nyerni csak valamilyen befektetés után tudunk, most vegyünk sorra néhány olyan ötletet, mely csekély befektetéssel azonnali eredményt hoz. Afféle vetés után gyorsan kelő magokat:

  • Ha gáz, vagy villamos fűtést használunk, nem kell mindenütt 22 C-fokot tartani. Olvastam egy ajánlást, mely szerint az előszobában elég 16 fok, a hálószobában éjjel 19, a többi szobában, ahol tartózkodunk maximum 21. Ezzel el lehet érni akár 30 % fűtésköltség csökkentést, tudva azt, hogy 1 C-fok alacsonyabb hőmérséklet tartása átlagosan 6 % megtakarítást jelent.

 

Ha valaki tehát éves szinten 200 000 Ft-ot költ fűtésre, érdemes elgondolkodnia, hogy 22 C-fok helyett 20-ban élni 12 % megtakarítást, azaz 24 000 ft-ot jelent. 20 fokban pedig lehet élni, igaz nem rövidujjú pólóban, hanem pulóverben.

  • Kisteljesítményű (pl 10 W-os) , de nagy fényerejű fénycsövek a hagyományos izzók (60W) helyett.Óránként a régi 3 Ft-ot, a másik 0,5  Ft-ot fogyaszt, ha van belőle 10 db  és naponta átlagosan 2 órát  világít mind, akkor éves szinten a megtakarítás 9125 Ft. Igaz, meg kell venni a fénycsöveket, amelyekből 10 db legalább 10 000 Ft, de nem sokkal több, mint 1 év alatt megtérül az ár, és onnantól kezdve hasznot termel.
  • Sok készülék akkor is fogyaszt áramot, amikor az nem működik (pl Tv, Rádió), érdemes az áramtalanítást, mint szokást bevezetni, ugyanis az 1-2 W-os ún „Standby üzemmódok” egy jobban felszerelt háztartás esetén akár éves szinten 2-5000 Ft-ot is elpazarolnak.
  • Mosás általában 40 C-fokon! Ha összehasonlítjuk a 60 fokos programmal, akkor a megtakarítás mosásonként 16-20 Ft. A mosószerek elég korszerűek, tehát képesek tisztára mosni mindent 40 fokon is. Egy átlagos (4 tagú) család heti 2 mosásával számolva 2000 Ft megtakarítást érhetünk el.

 

Lehetne sokat írni az igazi nagyberuházásokról, mint pl. az ablakcsere, külső hőszigetelés, korszerűbb fűtés, napelem, napkollektor, egyebek, de most elsősorban az olyan kézzelfogható, azonnali megoldásokból mazsoláztam, melyekkel az éves rezsinket akár további 10 %-kal csökkenthetjük. Egy átlagos háztartás esetében a 10 % éves szinten 40-50 000 Ft, ennyit azért érdemes nekünk is tenni az ügyünkért.

Segíts magadon, az Isten is megsegít. Ismerjük a mondást, de nem sokszor alkalmazzuk. Valahogy mindig mástól várjuk a megoldást. Most kaptunk egy kis segítséget, ha keveselljük, akkor tegyük jobbá, élhetőbbé az életünket.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on whatsapp
Share on reddit
Share on skype

További cikkek

Üzleti vállalkozásfejlesztési blog

A vállalkozó

Fehérgalléros bűnözők, elnyomott hivatali dolgozók, avagy a mai társadalom faramuci hangulata.

Tovább olvasom »