Sok van belőlük, sokat beszélnek róluk, vagyis szidják őket, mint a bokrot. Hogy kit?
Természetesen a fehérgalléros bűnözőket, azaz a minden hájjal megkent adócsaló, munkaerőt kizsákmányoló vállalkozókat, akik minden bizonnyal a társadalom legnagyobb ellenségei, egyúttal terhei.
De miért?
Mert nem fizetnek adót, iszonyú nagy értékű autókkal járnak, minimálbérre jelentik be alkalmazottaikat, akiken persze uralkodnak is, számlát nem adnak, mutyiznak, csalnak, lopnak, hazudnak.
Milyen jó lenne, ha nem lennének, ha nem rongálnák az országot, nem szórnák a feketén összeszedett pénzeiket, nem alapítanák sorra a később felszámolásra kerülő kft.-iket…Ó, ha nem lennének!
Milyen jó lenne, ha a közhangulat nyugalmat árasztana az állami szektorban, abban az ideális állami szektorban….
Nézzük, hogy mi a különbség a két tábor, azaz az állami dolgozók és a vállalkozók között.
Tegyük félre most a haragot, tételezzük fel, hogy mindkét fél teszi a dolgát, rendesen.
A vállalkozó az a személy, aki saját vagyonát kockára téve céget alapít, egy ötletre építve vállalja akár a nyereség, akár a csőd lehetőségét, akkor is fizet járulékot, ha nem termel, akkor is boltot nyit, ha nem biztos, hogy lesz forgalma, és csatlakozik ahhoz a csoporthoz, akik eltartják a magyar társadalom harmadát, ha válság van, akkor is.
Az állami szektorban az urak és hölgyek pedig beleülnek a készbe, ami persze olyan, amilyen, de kész, sokszor felelősség és minden esetben erőforrás befektetés nélkül duzzogva űcsörögnek a hivatalokban.
Ha nem érzik jól magukat a munkahelyükön, akkor is csak abban az esetben váltanak állást, ha kirúgják őket, általában gyávák, és nem mernek továbblépni, helyette inkább elégedetlenkednek és maradnak.
A világon legjobban a hétfő reggeli munkakezdést utálják, leginkább azonban attól félnek, hogy valamelyik hétfőn nem lehet már munkába indulni, vagyis állás nélkül maradnak.
Általában jól keresnek, jó irodákban, jó számítógépekkel dolgoznak, jár nekik az ingyen kávé, a megnyirbált cafeteria, sok esetben a „céges” autó, a telefon, de hát ez így van rendjén, hiszen minden esetben „hasznot termelnek”, ezen felül pedig ők a köz-tiszt-viselői.
Igaz, hogy mindezt a fehérgalléros bűnözők által fizetett soha nem elég adóforintjaikból teszik. Soha nem kell úgy felkelniük, hogy ma mennyit keresnek, soha nem fáj a fejük a bevallási határidők miatt, ennek ellenére mindig elégedetlenek, ha kicsit kevesebb jut, mert az ország gazdasága a tönk szélén áll, akkor tovább szorongatják az aranytojást tojó tyúkot, újabb terheket rónak a vállalkozóra, mert hiszik, hogy ott még van tartalék és különben is megérdemlik!
Mi lenne, ha cserélne egy két napra ez a két hírhedt csoport?
Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy a vállalkozó beleülne a készbe, reggel elkezdene dolgozni és délelőtt befejezné a munkát. Napi két óra alatt elvégezne nyolc órányi feladatot, a bürokratikus piramist lebontaná, hiszen egyedül négy-öt ember munkáját abszolválná felelősséggel, mert hozzászokott…
Az állami dolgozó a napi 30-40 emailbe, a türelmetlen ügyfelekbe, a sokszori likviditási gondokba egyenesen beleőrülne, hiszen nem maradna ideje PPS jótékony fájlok nézegetésére, napi 4-5 kávéra, 10 x 6 perc cigarettára, kényelmes cafeteria ebédekre, maszek telefonokra, poénvideókra, internetre és nem leshetné 3 órától kétpercenként az órát, hogy mikor lesz már munkaidő vége…
Talán ez az oka, hogy az állami szektort és zsíros állásukat kevesen hagyják el egy jól fizető ügyvezetői munkáért, pedig nagy autókkal járhatnának, sokat költhetnének, mehetnének sűrűn wellness-hétvégére, anyagilag függetlenek lennének, de mégsem.
Helyette inkább ülnek a készben, úgy csinálnak, mintha dolgoznának és persze szidják a vállalkozókat és uralkodnak felettük.
Lehet, hogy nem ártana ezt észrevenni?
Lehet, hogy tényleg „Itt az idő” a változtatásra?
Lehet, hogy nem ártana a gyáváknak is kipróbálni?
