A kezdeti lépések azonban az esetek nagyobb részében úgy indulnak, hogy valami mellékjövedelem kell, vagy jobb lenne ez-az, vagy van egy pitiáner célom, pl. jobb kocsi, nagyobb ház stb…
Sokan ezért kezdik és lesznek vállalkozók, rosszabb esetben kényszervállalkozók.
Nos, ezt a kifejezést utálom a legjobban!
Ki kényszerít bárkit arra, hogy kényszerből vállalkozzon?
Volt ilyen, velem is előfordult, amikor a kezdet kezdetén a tanításról számlát kellett adnom, azonban nem kényszernek éltem meg, hanem a világ legtermészetesebb dolgának. Elvégzek egy munkát és megfizetik. Számlát adok, utalnak, ez nem probléma, ez csak technika.
Ez nem kényszer. Soha nem fájt számlát adni, ez is természetes volt mindig, tudom, sokaknak nem…de hagyjuk, majd a következő fejezetben mesélek magamról egy kicsit.
Tételezzük fel, egy tipikus kezdő vállalkozó vagy, aki szeretne mellékjövedelmet és nekikezd valaminek, amihez vagy ért, vagy van a dologban fantázia.
Hogyan kezdi?
Bárhogy. Azt tudja, hogy mit kell tennie, a többiben és az alaptevékenységben (is) rutintalan.
Egyszerűség kedvéért hivatkozzunk végig Fricire, aki tanár egy általános iskolában, és kitalálja, hogy mellékállásban autórádiókat fog árulni és beszerelni délutánonként.
Ért egy kicsit az elektronikához, szereti az autókat, van füle a zenéhez, adott már el a jófogáson megunt cuccot, számlát is írt már, mert bedolgozott egy magániskolába oktatóként, ismeri a szomszéd Icát, aki könyvelő, és célja, hogy egy éven belül lecserélhesse az autóját nagyobbra.
Tehát nekivág. Megszületik Frici, a vállalkozó. Fricinek, mint mindenkinek, van egy realitása, ami csak az övé. A dolgokról valamit gondol, természetesen egyedi módon, úgy, ahogy senki más. A realitása, amely nem igazán változtatható meg, vagyis megváltoztatható, de az nagyon hosszú folyamat, a realitása diktál neki mindenben. Frici a saját szemüvegén keresztül látja a világot, jeleníti meg a jelent, képzeli el a jövőt.
Ha ő úgy képzeli, hogy napi 1 munka elég, akkor hiába lehetne napi 5 munkát megcsinálni, nem fog neki menni, mert ő saját realitását nehezen tudja feladni.
A célkitűzés is minden esetben a realitás, azaz az egyén képzeletének határain belül történik.
Szerintem az első számú hiba a legelején a rossz cél és a célkitűzés képességének hiánya. Az a gond, hogy az elején az akkori, általában pitiáner realitásunk korlátoz bennünket. Nem is merünk normális célt kitűzni. Mi a normális cél? Az, ami elsőre hihetetlen, megvalósíthatatlan, amitől borzongunk.
Frici példájánál maradva a normális cél lehetne, hogy övé lesz az ország legnagyobb autóhifi-beszerelő műhelye, napi 50 autóba 10 alkalmazottja szerel be, a bemutatótermében 3 értékesítő ad el, az ügyfelek sorban állnak és havi 2 millió forint a nettó személyes jövedelme.
Ez már egy igazi cél. De sajnos a kezdő vállalkozók nem mernek nagy célokat kitűzni, ezért maradnak kicsik. Ha ismernék a vonzás törvényét, és elhinnék, hogy sokra is vihetnék, nem is kellene efféle blogokat írni, egy csapásra megoldódna minden. De ez sajnos nem ennyire egyszerű, mert akár a vállalkozást, akár a pénzügyeket, akár a célkitűzést, akár a vonzás törvényét nézzük, sehol nem tanítják.
A társadalom pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a szárnyalók szárnyait levágja, az álmodókat felébressze, a sikereseket irigykedve gyűlölje, tehát ez az, amiért nem egyszerű.
Írtam már, és biztosan írok majd még magamról, de most csak annyit a célkitűzésről, hogy anno én akartam lenni az ország legjobb zongoristája. Nem lettem. De sokkal jobb zongorista lettem, mintha az lett volna a célom, hogy legyek egy kicsit jó, el lehessen viselni a játékomat és kapjak munkát egy étteremben háttérzongoristaként és legyen heti egy haknim. Ennél nagyságrendileg jobb lettem, lemezeken játszottam, hobbiból stúdiókban session zenéltem, olykor műsorokat kísértem, ha van kedvem, most is csinálom, mert megtehetem.
Tehát nagyon fontos az elején a célkitűzés.
Ez dönti el, hogy vállalkozó leszel, vagy cégvezető, hogy sikeres, vagy sikertelen leszel, hogy lesz-e elég pénzed, vagy nem, hogy lesz-e független életed, vagy rabszolga leszel a saját cégedben. Ez dönti el. Te döntöd el, és az lesz, ahogy akarod.
Elcseszni is Te tudod, „nem kicsit, nagyon”.
Tehát, ha eddig olvastad a blogomat, és innentől kezdve leülsz egy sarokba, kitűzöd a célodat rendesen és el is hiszed, hogy már gondolatban és a valóságban már ott is tartasz, akkor már megérte.
Máris óriásit léptél előre, talán ez a legtöbb, amit elmondhattam Neked, de azért ne add fel, olvass nyugodtan tovább.