A kezdetek (a NordArt sztori)

Amikor az ADAX NEO-t kitaláltam, hogy Magyarországra hozom, akkor éppen egyik korábbi vállalkozásom hatalmas piacvesztés és a körbetartozások miatt csődbe ment.

Kissé elkeseredve elindultam Norvégiába valami munkalehetőség után nézve, de ez a kirándulás inkább átment egy újabb lehetőségek megismerése- eltanulása irányába.

Emlékszem, hogy már a második napon volt 3 olyan vállalkozás-ötletem, amiről azt gondoltam, hogy azonnal meg kellene és meg is lehetne valósítani Magyarországon, mivel előtte is foglalkoztunk fűtésekkel, az I-re a pontot mégis a Norvég Designtanács Múzeumában tett látogatás tette fel.

Éppen arra sétáltam és láttam a feliratot, hogy az akkori éves dizájndíjátadás utáni kiállítás még látogatható. Közben kiderült, hogy minden ipari formatervező pályázik minden termékével a dizájntanács díjára, és a legjobbakból kiállítás nyílik.

A kiállítást érdekesnek találtam, mert sokrétű volt, volt postapult, bicikli, cumi, zuhanypapucs, hajó, mentőmellény, autós ülés stb…minden letisztult skandináv stílusban, a norvégok korát legalább 3, a világét 10 évvel  évvel megelőző formatervek és prototípusok.

Mindenesetre a lényeg az volt, hogy megláttam a falon az ADAX NEO-t egy piros színű fűtőpanelt, és akkor már gondoltam, hogy ehhez még több közöm lesz.

Hazafelé a repülőgépen el is döntöttem, hogy az első dolgom az lesz, hogy felveszem a gyártóval a kapcsolatot, azonban tudtam, hogy ha ebbe belevágok, akkor azt nem lehet kicsiben csinálni. Mivel Magyarországon ez a termék még nem volt jelen, ésszerűnek tűnt jól kitalálni a dolgokat és piackutatni, így hát a munka ezzel kezdődött.

Mellette más norvég gyártó termékét (akinek volt hazai képviselet) egyre intenzívebben forgalmaztam, mint egyéni vállalkozó és sokáig a már működő és egyre jobb eredményeket hozó üzlet tartott vissza attól, hogy újat kezdjek.

Eltelt majdnem fél év, és szeptemberben kiforrott koncepcióval a fejemben megkerestem a gyártót. Elküldtem az első levelet, és emlékszem a válaszra, melynek ez volt a lényege: Örülnénk egy magyarországi képviseletnek, de a várhatóan csekély mennyiségek miatt próbálkozzon egy termékkel (ADAX NEO) és ismerje meg, lassan építse fel az üzletet…

A kezdeti szkepticizmus ellenére sikerült elérnem, hogy komolyan vegyenek, elkészült az első honlap, és rá két hétre megrendeltem az első szállítmányt a gyártó legnagyobb csodálkozására (ez 75 db fűtőpanel volt)

Akkora siker lett az ADAX NEO, hogy még ebben az évben eladtunk 400 db-ot. Ez történt 2008-szeptemberétől év végéig.

Pedig akkor kezdődött a válság. Mindenki sírt, hogy így a piac-úgy a piac…

 

Azóta is sírnak, mi pedig dolgozunk immáron sokan, országos lefedettséggel, két bemutatóteremmel, komoly raktárral, autókkal, készlettel, biztosan, stabilan. Pedig azóta is válság van.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on whatsapp
Share on reddit
Share on skype

További cikkek

Üzleti vállalkozásfejlesztési blog

Kinek szól ez a Blog?

Kinek szól ez a blog? Elsősorban fejlődni akaró vállalkozóknak, akik nem teljesen kezdők, de még bőven van hová fejlődniük.

Tovább olvasom »
Publikációk, írások

Short 3: Fizetés

Ha ma Magyarországon megkérdezzük az embereket, hogy mi a véleményük a fizetésükről, akkor 90% azt fogja válaszolni, hogy kevés.

Tovább olvasom »