Fel nem épített várak

Fel nem épített várak, kiaknázatlan tehetségek, szürke egerek, átvert gyerekek azaz a leendő alkalmazottaim. Interjú a mai gyerekek félrecsúszott neveléséről.

– Elég erős a cím. Ki vagy akadva?

Nem, már nem bosszant, amennyire erős a cím, annyira komolyan gondolom.

– Mármint mit gondolsz komolynak? Eredetileg azt beszéltük, hogy a mai gyereknevelés hibáiról beszélgetünk, a teljesítményről, egyebekről, erre így beindítasz?

Igen, mert erről kell beszélnünk. Bele is vágok.

Tehát: Múltkor egy anya kérdezte tőlem az utcán, hogy a 29 éves kisfiának nem lenne e nálam valami munka. Amikor megkérdeztem, hogy a gyerek mit szeretne csinálni és tőlem ezt miért kérdezi, akkor arra nem tudott válaszolni.

– Mit mondott?

Azt, hogy a gyerek nem is tudja, keresi a lehetőségeket. Ok, én visszakérdeztem, hogy :De mihez ért? Mire ő: Hát van diplomája, meg még egy diplomája, és most csinál még egyet, de nincs nyelvvizsgája, meg nincs önbizalma, nem tudja magát eladni, meg igazán nem is tudja, hogy mit akar, de lehetőséget keres. Mire másodszor is megkérdeztem, de már egy kicsit konkrétabban, hogy milyen is ez a gyerek, mire számít, mit keres, miben gondolkodik, válaszul azonban csak olyanokat kaptam, hogy visszahúzódó, még tapasztalatlan, nem tudja, hogy mit keres, nem tudja, hogy miben gondolkodik, valami normális munkát akar.

Hát kibaszottul kiakadtam. Azóta megáltem még ehhez hasonló szitut és kiakadtam újra, mindig, és még most is. De elgondolkodtam néhány dolgon, amit szívesen megosztok.

– Mi az, ami elgondolkodtatott?

Elsősorban az, hogy miért van ez így.

– És miért van?

Mert a szülők azon dolgoznak, nagyjából 30 éven át, hogy a gyerekükből egy önbizalomhiányos, szürke-egér, félénk, ötlettelen, mechanikus agyú, kreativitásoktól, felelősségtől és fantáziától mentes gépezet legyen. Aztán mikor learatják munkájuk gyümölcsét, csodálkoznak.

– Hát ez elég erős, nem?

Gondoljunk csak bele. Ennek a generációnak (X-Y-Z ehhez nem értek) a szülei, amikor a gyerek született (a rendszerváltás környékén) kaptak egy nevelést, egy irányelvet a gulyáskommunizmus végstádiumában, majd nyakon öntötte őket a rendszerváltás. Miért fontos ez? Mert az a világ, amelyben felnőttek, adott egyfajta értékrendet, sejtetett egyfajta biztonságot, aztán kirántották a lábuk alól a talajt. Ebben a helyzetben lettek családapák, családanyák. Tele voltak bizonytalansággal, nem tudták, hogy melyik a járható út, a régi, ami már beléjük égett, de arról mindenki azt mondta nekik, hogy nem járható, vagy az új, amiről még senki nem tudta azt megmondani, hogy egyáltalán működőképes-e.

Aki a régi irányban hitt, (és most ne ideológiáról, hanem hétköznapi dolgokról gondolkodjunk, mint pl a munka, a pénz, a pályaorientáció, az egzisztencia,) nevelte a gyerekét ezen értékrendje mentén, a gyerek pedig kapta az ellenkezőjét szinte mindenhonnan. Vagy nevelte a gyereket valami új, kipróbálatlan módon, amelyben volt némi vállalkozás, kihívás, felelősség, és ezt is garantáltan szarul csinálta, hiszen nem volt tapasztalata. A gyerek ebben az esetben is kapta a társadalomtól a katyvaszt.

És sodródott.

– Akkor miért mondtad, hogy a szülők alakították ki ilyennek őket?

Azért, mert a régiből, a mai világ is vitt tovább olyan fixumokat, amelyek mögé könnyű volt bújni.

– Például?

Tanulj, legyen érettségid, legyen nyelvvizsgád, diplomázz, tanulj, mert a tudás hatalom és ettől sikeres leszel.

– És ezzel mi a gond?

Ha szó szerint veszed, semmi, de ha belegondolsz, hogy ez mit hoz magával egy fiatal életében, akkor szörnyű, az előzőekben leírt eredmények fognak jönni.

Kezdjük az elején: tanulás, szerintem a tanulás nem ugyanaz, mint az iskolába járás. A tanulás magasabb szintje nem mindenkinek való. Az alacsony színvonalú oktatásban a tanulás arra jó önigazolás, hogy jól el lehet lenni valamiben, és az értelmesebb dolgokkal nem kell foglalkozni. Olyan ez, mint a gyáron belüli munkanélküliség.

– Ezek szerint az oktatással van a baj?

Azzal is baj van, de még ha jó is az oktatás, akkor sem egyszerű. De általában az oktatás nem jó.

– Miért?

Mert nem egyértelmű. A gyerek irányít, és a szülő. Manapság a népszerű iskola a jó iskola, nem a kemény. A népszerű iskolában a szülők felé úgy kommunikálnak, ahogy azt ők hallani szeretnék. Láttunk manapság olyat, hogy egy tanár beleáll a szülő arcába, és közli, hogy a gyerek, balfasz, lusta, szar sem lesz belőle, mert nagyképű, nyámnyila, stb?

– Nem, de mért nem azt mondod, hogy hülye?

Mert általában nem hülye. Azaz hülye, de nem buta.

– Ezt hogy érted?

Úgy, hogy inkább a lúzer, balfasz, anyámasszonykatonája a mai gyerek.

– Már többször hökkentem meg, hogy erősen fogalmazol.

Igen, ha zavar, akkor sem fogok puhányabban beszélni, mert nincs értelme.

Tehát az a gond, hogy anyámasszonykatonája gyereket neveltek elsősorban ezekből, és azóta mindenkiből a rendszer és az elme hibájából.

Nézzük végig: Az óvodában már mindenki tehetséges, mindenki különleges, mindenki kiváló. Azonban ez nem igaz. Ha Józsika nem rajzol szépen, nem kéne kitenni a falra a firkálmányát, de kiteszik. Megmagyarázzák, hogy a gyerek tehetséges, vagy esélyegyenlőségre hivatkoznak, bármire, és elérik, hogy Józsika azt hiszi magáról, hogy jó.

Józsikának azonban csak bátorításra lenne szüksége, hogy dolgozzon meg jobban a jobb teljesítményért, és majd neki is kirakják a képét. Ez már óvodában is működne, ennek ellenére nem működik. Én soha nem dicsértem meg a szar teljesítményt. Bátorítottam a többlet munkára a gyerekeimet, de ha szart adtak ki a kezükből, elmondtam, hogy ez még nem elég jó, ha láttam, hogy nem volt többre képes, akkor megdicsértem a munkáját, elismertem, hogy megtette, amit kellett, de tudta, hogy ez nem kiemelkedő.

A nagyobbik lányomat, és a fiamat, azért hoztam el az első iskolájukból, mert ott is ez ment, és nem bírtam. Tudtam, hogy nem vezet ez sehova. Igazam lett.

– Tehát ez folytatódik az iskolában?

Igen, és tetéződik a pályaorientáció hiányával, az egyformára neveléssel, a sorba állással és mindennel, ami kialakítja, hogy ezek az egyedek a legjobb utánpótlást biztosítják nekünk cégvezetőknek. Lesznek alkalmazottaink. Mindig. Ami jó, de a valódi tehetségek bedarálódnak, nem lesznek nagyjaink.

– Akkor folytassuk, hogyan működik ez?

Ok, A gyerek bekerül egy 30 fős osztályba, ahol mindenki 4-eske 5-öske lesz.

Megtanul valahogy írni, olvasni, számolni, elismeréseket kap minden szarért, érmeket a versenyeken ingyen, okleveleket a megmérettetéseken teljesítmény nélkül, csapatversenyeken indulnak és nyer mindenki, megdicsérik őket, a szülők dagadnak a büszkeségtől, haverjuk az összes tanár, ha gond van, akkor smúzolnak egyet, táncolnak a sulibálban, berúgnak a sítúrán és mindenki haver, nincs probléma, ha meg van, automatikusan megoldva. Józsika, jó fej, tehetséges, ügyes, egy kicsit lustácska, de tanul hangszeren, focizik, dzsúdózik, szépen szaval, egész jól megy neki a matek meg a töri, ha tanul, akkor ügyeskedik is. És Józsika felépül lelkileg valahová, ami nem igaz.

Mert a valóság az, hogy Józsika nem jó fej, tehetségtelen, ügyetlen és lusta, mint a dög, nem tud elnyünnyögni a csellóján egy nyúlfarknyi dallamot sem normálisan 5 év hangszertanulás után, még életében nem lőtt gólt, még a tatamira nem vágott oda senkit úgy istenesen, és még a büdös életben nem tanult. A baj ott van, hogy ezt a szart díjazzák neki és Józsika körül forog a világ.

De egyszer Józsika rájön, hogy ez nem igaz.

Gimiben folytatódik, mert oda megy tovább. Továbbtanul. Folytatja az iskolába járást. Továbbra sem tanul.

Már vannak ketteskék is, de nem gond. A szülő nyugodt, mert még négy évig picikedvence ott hever a lábai előtt, időmúlás kipipálva, még lehet tökölni. Langyos állapot, de kellemes. Mint afféle lábvíz.

Elmegy a négy év és Józsika pályát választ. Azaz ismét továbbtanul. Elmegy főiskolára, oda, ahova a haverjai, vagy ahova felveszik.

– De ott azért már pofára esik?

Á dehogy. Már a képére formált világ hibáit kommunikálni tudja. Szar a szak, hülye a prof, stb. Nem értik meg, de majd elvégzi. Szerinted a kredit rendszert mire találták ki?

– Mire?

Hogy minden hülye előbb, vagy utóbb lediplomázzon. Te még nem láttál olyan szülőt, aki megmagyarázta, hogy a gyereknek azért 6 év a fősuli, mert a gyerek kutat, meg disszertációt ír, meg ilyenek?

Pedig, ezek, csak halasztanak. Áldott BSC, a legjobb eszköz a szülő átbaszására. Régen mi volt? Megkaptad az órarendet, bementél, vagy nem, vizsgára nem tanultál, kivágtak, mentél újra, kivágtak újra, tanultál mentél újra, ha megint kivágtak, rinyáltál a rektornak, ha kivágtak, mert hülye voltál, ismételhettél fél évet egy év múlva. Volt benne kockázat. Egyértelmű volt. Ma mi van? Felveszi újra tárgyat, és újra, vagy praktikusa a kocsmában pertut iszik a tanárral és le nem szervezi, hogy átrugdossák. Ez is legalizálja a szar teljesítményt.

Ez van, aztán lesz diploma, de tudja, hogy ez a szakma nem neki való, és tanul tovább. Csak saját lábra ne kelljen állni. Anyuci, apuci pedig asszisztál tovább.

Aztán lehet még sok diploma, anyuci meg rájön, hogy a gyereknek nincs önbizalma, meg nem tudja, mit akar, meg lelkileg érzékeny, meg problémás…

Érted már?

– Kezdem kapisgálni. Ennek alapján tényleg mindent megtettek a szülők annak érdekében, hogy ez legyen a gyerekből.

Az ilyen vagy felfogja egyszer komoly kudarcok és szenvedések árán, hogy szart sem ér, és beáll a sorba, lesz belőle egy középszerű szürke egér, aki boldogtalan, aki lúzerként nyavalyog, hogy ezt dobta a gép. Vagy átfordul és véres verejtékkel változtat. Ez a nehezebb.

– De van ilyen is?

Ők azok, akik kérdeznek. Ha egy fiatal kérdez, az már gyanús, de tudok neki örülni. Persze nem olyan kérdésekre gondolok most, hogy mennyit lehet keresni nálad????? haha

Hanem olyanokra, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy?

Hogy érhetem el ezt vagy azt? Típusú kérdésekre. Ha látom, hogy a saját sorsáért felelősséget akar vállalni, ha szeretné magát kiemelni a gödörből. Akkor az ilyet képes vagyok tanítani, segíteni neki. De ebből kevés van.

– Persze, mert adják alá a lovat.

Igen, a pályakezdők többsége azon kívül, hogy mennyit akar keresni mást nem kérdez. A szülők, a haverok, pedig ismét dicsérik. Pedig jobban tennék, ha megmondanák neki, hogy ennyit nem fog keresni, mert szar.

– Mármint mi szar?

Az élete. Azaz még nem alakult ki, de amit gondol róla az nem igaz. Alázatosnak kellene lennie, meg kéne értenie, hogy még tapasztalatlan. Ezt kevesen értik. Fölényeskednek. Ezért kell, hogy valaki megmondja nekik, hogy mi az igazság. Ha minél többen megmondják neki, előbb utóbb elhiszi.

– Ilyeneket nem illik mondani.

Felelősséggel illik. Csak szórakozásból, más megbántásából persze, hogy nem. Ennek ellenére többre mennének, többet tennének vele, ha megmondanák. Kikerülnének az évtizedes hazugságból. Előbb utóbb úgyis kikerülnek. Csak fájdalmas lesz.

– OK, és ha tudják, hogy félrement az életük, akkor mit tegyenek? Legyenek vállalkozók, hagyják el a munkahelyüket? Van egyáltalán egy ilyen helyzetben megoldás? Mit javasolnál nekik?

Első körben azt, hogy ne pánikoljanak, ne kapkodjanak. Üljenek le és gondolják át, hogy ők kik is valójában.

Ha annyi realitásérzék még van bennük, hogy felfogják, hogy valaki 23 évesen egészen egyszerűen nem  lehet a szakma csúcsa, még fejlődni kell, és ezért tenni kell, és ezért nem tudnak álommelót vállalni álomfizetésért, szerénynek és alázatosnak kell lenniük és nyitottnak mindenre, akkor el tudnak indulni.

Tartsanak egyfajta önvizsgálatot: Nézzék meg mik a képességeik, mik az erősségeik,  gyengeségeik. Ismerjék meg magukat. Próbáljanak ki egy csomó hobbit, menjenek el önkéntes munkára, segítsenek a helyi kocsmárosnak, a boltosnak, menjenek ki a mezőre, ha van kertje valamelyik ismerősüknek, akkor menjenek ki kapálni, gyűjtsenek olyan tapasztalatokat, amelyeket addig nem.  Gondolják át, hogy ők  valójában milyen életre vágynak, de ezt ne úgy gondolják át, ahogy eddig, hogy mondjuk legyen lakás, kocsi, gyerek…hanem inkább az ő saját jó érzéseik mentén.

Pl: Jó lenne egy hegyvidéki házikóban élni 2 kutyával és a saját zöldségeimet enni, forrásvizet inni, és a virágokat öntözni. Van idejük, gondolkodjanak, engedjenek teret önmaguknak. Az ilyen embereknek általában “saját maguk” marad csak ki a számításaikból.

– Értem, és ha valaki kitalálja, hogy milyen életet is akar élni, akkor?

Akkor gondolkodjon el a hogyanról. Mi az első lépés? Mit kell tenni ahhoz, hogy ez összejöjjön? Ha az előző példánál maradunk, akkor abba az idilli képbe bele kell számolni, hogy az élet bizonyos területein ugyanúgy hiányt szenvednek a hegyvidéki életet élők, mint a városban élők, csak más hiányt. Ma általános társadalmi jelenség az is, hogy mindenki mindennel elégedetlen és ezt mondja, vagy csak sugározza mindenkinek. Ezzel padig a fiatal generációból öli ki önkéntelenül is a szunnyadó lelkesedést. Ha az a fiatal, aki feláll, megrázza magát, esetleg feltérképezi a családjában és környezetében tapasztalható negatív mintákat, mai divatos szóval a transzgenerációs fogságból megpróbál kitörni, akkor előbb-utóbb rájön, hogy a rossz példa is jó valamire. Ha elkezdik azt csinálni akár hobbiból, amit szívesen csinálnak, akkor legyen az bármi, könnyedén akár szakmájává válhat, sikeres lehet benne.

– Ennek alapján, ha már azt látja, hogy mit nem akar, az már fél siker?

Nem gondolom, de elindíthat ez is valakit egy jobb irány felé.

Ha valaki azt tudja, (és itt most csak nagyon általános példákat említenék) hogy nem akar alkalmazott lenni, napi 8 órát lehúzni egy munkahelyen alacsony fizetésért, vagy nem akar hivatalnok lenni, mint az anyja, vagy nem akar vállalkozó lenni, mint az apja, aki napi 18 órát dolgozik, akkor biztosan boldogabban feszül neki a jövőjének.

Az első lépések nehezek, de ha a fő csapásirányt úgy határozza meg a fiatal, hogy olyan életet akar élni, amely boldogabbá, szabadabbá teszi őt, mint mondjuk a szüleit, akkor már óriásit lépett előre a valódi önmegvalósítás útján.

– Akkor összegzésként azt mondod, hogy amit addig tanultak, mondtak nekik, azzal szakítsanak?

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on pinterest
Share on whatsapp
Share on reddit
Share on skype

További cikkek

Üzleti vállalkozásfejlesztési blog

Vállalkozói szabadság 1. rész

Az első lépés a tudatos időbeosztás felé. A kezdetén mindenki úgy képzeli el a vállalkozói létet, hogy ha majd beindul az üzlet, akkor az emberei termelik a pénzt, neki pedig már alig kell dolgoznia.

Tovább olvasom »