Ahogy írtam korábban, nekem nem igazán akaródzott munkáltatónak lenni, nem igazán akartam vezető lenni, csupán azt gondoltam, hogy felveszem az embereket, betanítom őket, adok nekik jó fizetést, komoly juttatásokat, és dolgoznak, mint a gép. Az akkori gondolkodásom alapján megadtam nekik mindent. Többé-kevésbé működött is, de csak nagyjából.
Én abból indultam ki, hogy ha én lennék a helyükben, akkor milyen jó lenne nekem. “Kapnék frankó havi fixet, kitalálják helyettem az okosságokat, beülök a céges autóba, cseveghetek a céges telefonon, lenne céges laptopom. Ezek mellett megbecsülnek, élethosszig itt melózhatok, én lennék a világ legboldogabb embere. De ezek? Lapos, fékezett habzású emberek, akik helyett gondolkodni kell, akiket csesztetni kell, akiknek minden reggel el kell pofázni, hogy ma mi vár rájuk. Kik ezek? Kiket vettem fel?” Gondoltam én anno…
Aztán egyszer csak, hosszú idő után rájöttem, hogy ezeknek az embereknek igazán egy vezetőre van szükségük, aki kihozza belőlük azt a maximumot, amit csak lehet.
Ők azok, akik azért alkalmazottak, mert nem akarnak, vagy nem tudnak céget alapítani, ők azok, akiknek nincs olyan ötlete, amelyre rá lehetne húzni egy vállalkozást, vagy nincs merszük ebben gondolkodni, vagy nincs tőkéjük, nincs kedvük, vagy csak szeretik a kiszámítható dolgokat. Korábban úgy gondolkodtam, hogy vannak a vállalkozók/cégtulajdonosok, akik kreatívak, kockázatvállalók, merészek és ügyesek, és vannak az alkalmazottak, a lúzerek, akik idióták, lusták, motiválatlanok, ötlettelenek, fogalmatlanok, havi fixben gondolkodó, Szomszédokat és Dallast néző kispolgárok, akik gázosak.
Aztán egyszer csak ez megváltozott.
- Rájöttem, hogy ők is emberek, csak mások.
- Rájöttem, hogy ők is szeretnének értéket teremteni.
- Rájöttem, hogy nekik is vannak ötleteik.
- Rájöttem, hogy nekik sem minden esetben a pénz számít.
- Rájöttem, hogy őket is lázba lehet hozni.
- Rájöttem, hogy szükségem van rájuk.
- Rájöttem, hogy ők is tudnak tulajdonosként gondolkodni egy szervezetben.
- Rájöttem, hogy ők is legalább annyira részesei a sikereimnek, mint én.
- Rájöttem, hogy ugyanolyan fontosak, mint én.
Hogy jöttem rá? Egyszer csak felébredtem és bekattant? Nem. Elgondolkodtam azon, hogy a cégben ki kicsoda és miért van ott.
És akkor rájöttem, hogy cégemben alapvetően kétféle ember van:
- Az ügyfél ( a megrendelő, a kuncsaft, a vendég, a beteg, a kliens stb.)
- Az, aki az ügyfelet szolgálja.
Innentől kezdve vált világossá, hogy nekem, vezetőnek, mi is dolgom. Nem az volt a dolgom, hogy motiválgassak, vagy hogy lecsesszem őket, vagy az, hogy jutalmat osztogassak, vagy az, hogy könyörögjek, hanem az, hogy mindenkivel megértessem, hogy ők ugyanolyanok, mint bárki, aki azon dolgozik, hogy az ügyfeleknek jó legyen. A bárkibe beletartoztam én is…
Van egy másik megközelítés: A vezetőnek az a feladata, hogy sikeressé tegye az embereit. Igen, ez is igaz. És a két dolog, azaz a két megközelítés egyszerre működik, és ha ezt megérti mindenki, akivel együtt dolgozol, akkor soha nem lesz gond az embereiddel.
Tehát: Egy hajóban eveztek, az ügyfél szolgálata a fontos. Ha az ügyfél szolgálata megvalósul, akkor lesz pénz, jólét, minden. Ha nem akarja valaki ezt megérteni, rúgd ki azonnal. Ha viszont valaki megérti, akkor fogadd el, hogy teljesen ugyanolyan fontos, mint TE, a nagy vezető!!!
Innentől kezdve két dolgod van: Légy hálás nekik és becsüld meg őket!
