Úgy gondoljuk, hogy ha megfelelően nyavalygunk, akkor kiváltunk legalább egy kis empátiát, és erről az empátiáról úgy érezzük, hogy ez már majdnem szeretet.
Hát bizony ebben (is) tévedünk.
Ha nyavalygunk, akkor valójában megoldásra van szükségünk, mert valami olyan dolog miatt tesszük, ami nem megértést, hanem valójában megoldást kíván. Persze nem mindig megoldásra van szükség, hanem megértésre is, de ahhoz, hogy valami ne fájjon, mindig valamilyen tettre van szükség.
Már pedig, amiért nyavalygunk, az fáj. Gondoljunk bármire, fáj. Ha fel tudjuk idézni, hogy mi az, ami bosszankodásra, vagy nyavalygásra adott okot legutóbb, akkor ha kicsit átfordítjuk, akkor rájövünk, hogy az fáj.
A fájdalomra pedig mindig valami tett a válasz. Ha sebet nem kötjük be, csak nyavalygunk, akkor az sem fog gyorsan meggyógyulni. Ha kicsit nyavalygunk, és gyorsan bekötjük, akkor már gyorsabban gyógyul.
Ha orvoshoz fordulunk, lehet, hogy akkor jobban fáj, de garantáltan gyorsabban is gyógyul.
Ezt inkább csak ritkán próbálgassuk, gyakrabban lehet próbálgatni más, hétköznapi, kevésbé fájdalmas témákat, olyanokat, amelyek nem is annyira fájnak, csak előszeretettel nyavalygunk miattuk.
- Nyavalygunk, hogy drága a benzin, de nem járunk gyalog.
- Hülye a főnök, de nem mondunk fel.
- Kevés a fizetés, de nem váltunk munkát.
- Álmosak vagyunk, de nem fekszünk le korábban.
- Magas a vérnyomásunk, de nem szokunk le a kávéról.
- Nincs pénzünk, de vásárolunk.
- Kosz van, de nem takarítunk ki.
Azért írtam mindenféle példát, mivel a felelőtlen emberek (-…akik úgy gondolják, hogy minden, ami velük történik kizárólag a körülmények függvénye, ők semmiről nem tehetnek…) azonnal legyártanának az első háromra valami önigazolásokat. Példának okáért ilyeneket:
- Elkésnék – nem tudja, hogy korábban kéne indulnia…
- Nem kapnék máshol munkát – valóban, keresés és küzdés nélkül ülhetnél otthon évekig…
- Nem kapnék máshol munkát – elfelejtetted, hogy amikor ezt a munkát kaptad, akkor sem volt sok lehetőség?
Stb…nem az a lényeg, hogy az önigazolásokról olvassunk, hanem az, hogy a nyavalygást megértsük….
Tehát a nyavalygás… Ha megcsinálnánk, vagy váltanánk, vagy lemondanánk, tehát egyszerűen valami áldozatot vállalnánk, akkor az igaz, hogy újabb fájdalommal járna, de nem kellene nyavalyogni.
Jobban éreznénk magunkat, ha nem lenne hülye főnökünk, vagy tiszta lenne a lakásunk, vagy pihentebben ébrednénk? Igen, valószínű, de akkor nem nyavalyoghatnánk és a szeretethiányunkat nem oldanánk meg. Márpedig nyavalygással sem oldódik meg.
Mi lenne akkor, ha kipróbálnánk, hogy nem nyavalygunk. Ha képtelenek is vagyunk szembemenni a dolgokkal, és minden úgy marad, akkor sem. Tételezzük fel minden nyavalygás előtt, hogy akinek nyavalygunk, bennünket totálisan leszar.
Nem azért mert bunkó, hanem azért, mert nem érdekli a problémánk. Vagyis nem a problémánk érdekli, hanem mi magunk. Ha viszont magunkról beszélünk neki, akkor valószínű, hogy szívesebben hallana rólunk jó dolgokat, kellemes dolgokat, nem problémákat.
Ha ezt a két módszert összegyúrjuk, akkor szerintem (legalábbis a pillanatnyi tudásom szerint a tökéletes állapothoz jutunk el):
Szembemegyünk és megoldjuk a problémákat, ennek megfelelően nem lesz miért nyavajogni másnak, és ha beszélünk valakivel, akkor nem negatív dolgokat mondunk neki, hanem pozitívat.
Ezt viszont szeretni fogják bennünk, hogy ilyenek vagyunk. Ezzel egy picit megoldódik a szeretethiányunk is, és talán boldogabbak lehetünk.
